A célok tudatosítása talán unalmasnak hathat, esetleg kicsit értelmetlennek is, hiszen mindenki tisztában van vele mi is a célja. Ettől függetlenül legalább olyan fontos lépés mint a legelső, amikor tisztázod magadban a céljaidat.

A célkitűzés utolsó szakaszához értünk, és egyúttal a megvalósítás útjára lépünk. Mondhatnám úgy is, hogy ez a céljaid megvalósításának első lépése.

Ezért itt kell, hogy az önmagunkba vetett hitünk a lehető legnagyobb legyen, a célunk iránt érzett vágyunk pedig a legerősebb.

Ehhez pedig a lehető legjobb módszer ha rendszeresen minden nap emlékeztetjük magunkat arra, amire vágyunk.

 

A célok tudatosításának több módja van

A célokat mindig pozitív állításként, jelen időben , első szám első személyben fogalmazd meg.
Pl. Van egy kétemeletes házam, garázzsal és hozzá egy nagy kertem.

A célokat mindig offline módon tudatosítjuk, nem adjuk meg a lehetőséget egyetlen értesítésnek sem, hogy elvonja a figyelmünket. 🙂

 

Kártya

Amikor a következő egy évre tűzted ki a célokat, akkor már említettem ott ezt a módszert.
Válaszd ki a számodra legfontosabb célt, azt írd fel egy kis kártyára és tedd be a pénztárcádba. Minden reggel és este olvasd el ezt a kártyát.
A többit az élet megoldja, a lehetőségeket amivel közelebb tudsz jutni hozzá, neked csak tudatosítani kell és véletlenül sem megalkudni, elfogadni a jelenlegi helyzeted mert ennél többre vagy hivatott!

 

 

 

Célfüzet/Álomkönyv

Vegyél magadnak egy füzetet, lehetőleg olyat, ami tetszik is mert rendszeresen forgatnod kell majd. Nekem egy A/5 ös keményfedeles füzetem van, sima lapokkal.
A korábbi 7 életterületen meghatározott egy-egy legfontosabb célodat másold be. Egy oldalra egy cél kerüljön, tömören megfogalmazva.
Alatta részletesen bontsd ki, írd le részletesen a jellemzőit. Keress hozzá képet, vágd ki, nyomtasd ki és ragaszd be a célodhoz.

 

Nézzünk egy példát

(Rövid megfogalmazás:)
Van egy kétemeletes házam, garázzsal és hozzá egy nagy kertem.

(Részletes jellemzők:)
Budapesten a III. kerületben van a házam, amely kétemeletes az alapterülete 300 négyzetméter, a házhoz tartozó kert pedig 100m2.
A házban dupla garázs van, nappali, spejz, konyha, az első emeleten két fürdőszoba két gyerekszoba és egy hálószoba.
A második emeleten egy mini bár, csocsó, billiárd és snooker asztalokkal.
A kertben van egy kis játszótér a gyerekeknek (csúszda, hinta, mászóka), sok gyümölcsfa és egy fedett medence.

(Kép.)

Fontos: kijelentő mód, jelen idő, egyes szám első személy.

A füzeteddel is ugyanaz a dolgod, reggel este nézd meg, olvasd el a céljaidat.
(Nekem ez 10-12 percet szokott igénybe venni).
A reggelt és az estét úgyis mindig a telefonnal kezdjük és fejezzük be.
Tedd oda a ahol a telefonodat tartod, hidd el kevésbé fogsz megfeledkezni róla!
És ha szép is a füzeted, nagyobb kedvvel veszed kézbe. 😉

 

Álomtabló/Céltabló

Ez a legkreatívabb és legkedveltebb módja, hogy emlékeztessük magunkat a céljainkra.

Egyszerűen keress olyan képeket, amelyek a legjobban illenek a céljaidhoz, nyomtasd ki és ragaszd fel egy papírra vagy vegyél egy parafáblát és tűzd fel a képeket rá.

Inspirálódáshoz ajánlom a Pinterestet.

Az utolsó feladatod pedig annyi, hogy tedd ki egy jól látható helyre ahol sokat tartózkodsz, nappaliba vagy a szobádba, esetleg dolgozószobádba.

Innentől pedig a céljaid önmaguktól rögzülnek és nem feledkezel meg róluk, mivel vizuálisan folyamatosan megjelenik előtted és megjegyzed őket. 🙂 A célok tudatosítása pont erről szól, mindig tudd merre tartasz.