Warren Buffett két listás stratégiája: 

Hogyan maximalizáld a hatékonyságod és állítsd fontossági sorrendbe a céljaidat

Több mint 85 billió dollárral a neve mellett Warren Buffett a világ legtehetősebb emberei közé tartozik, a Berkshire Hathaway tulajdonosaként a 20. századi befektetők közül ő volt a legsikeresebb. Sikerének az az oka, hogy Buffett kiválóan megértette azt, hogyan kell eltölteni az idejét minden nap. Monetáris szempontból azt mondhatnád, hogy jobban tudta menedzselni az idejét mint bárki más. Éppen ezért írok most Warren Buffett egyszerű háromlépéses termelékenységi stratégiájáról, hogy segítsen Neked meghatározni prioritásaidat és az ezekhez kapcsolódó tevékenységeket. 

Mike Flint története

Mike Flint Warren Buffett személyi repülőgép pilótája volt 10 évig, korábban pedig az amerikai elnöki repülőgép pilótájaként szolgált. Flint sokszor beszélgetett a karriercéljairól Bufett-tel, így került a sor arra, hogy megkérte a pilótát, menjen végig egy 3 lépéses gyakorlaton.

Lássuk melyek ezek:

1. LÉPÉS: Buffett megkérte Flintet, hogy írja le azt a 25 célt, amit a karrierjében el akar érni. Megjegyzés: Leírhatod azt a 25 célt is, amit egy éven belül el akarsz érni. Lehetsz kifejezetten gyakorlatias is, az életed minden területére kiterjedően is fogalmazhatsz meg célokat.

2. LÉPÉS: Ezután azt kérte Flinttől, hogy nézze át újra a listáját és karikázza be az 5 legfontosabb célját.

Megjegyzés: Ha van lehetőséged mindezt most megcsinálni, akkor tedd félre a bejegyzést, és csináld meg az első két lépést. Nekem 10 perc volt összeírni 25 dolgot, ami motoszkál a fejemben, hidd el csak soknak hangzik valójában nem az.

3. LÉPÉS: Ekkor Flintnek már kettő listája volt, az “A” lista, azaz 5 cél, amit bekarikázott, és a “B” lista, amelyen a többi 20 felsorolt cél szerepel. Ahogyan neked is kettő van.

Flint ekkor megerősítette, hogy dolgoznia kell azon az 5 célján, amelyeket bekarikázott. Mire Buffett rákérdezett: “Mi lesz a másik 20-szal?”
Flint azt válaszolta: “Nos, az elsődleges legfontosabb cél az az 5 amelyet bekarikáztam, de a másik 20 is fontos és közeli cél. Nem olyan sürgősek, de még mindig ugyanúgy külön erőfeszítéseket fogok tenni értük.”
Mire Buffett válasza ez volt: “Nem. Tévedsz, Mike. Minden más cél, amit nem karikáztál be csupán az az Elkerülni-Minden-Áron listája. Nem számítanak. Ezek a dolgok nem fognak figyelmet kapni Tőled, amíg nem teljesül az első 5.”

De miért is?

Mert állandóan ott motoszkál a fejünk hátterében a rengeteg to do lista, és hidd el egyszerűen leviszik a kapacitásod, mint amikor hatezer dolog fut a telefonodon és állandóan lefagy. Ilyen az agyunk is, egyszerre rengeteg mindent futtat, de tele van felesleges dolgokkal, mert egyszerűen nem tudjuk mi az az 5 cél amiben fejlődni akarunk, amire összpontosítanunk kell és melyek azok a dolgok, amelyekkel semmiképpen nem foglalkozunk a következő időszakban.

És amikor ez történik az agyunk fagy le, nem tudunk koncentrálni, nincsenek prioritások. Egyszerre csinálunk mindent, mégsem haladunk semmivel. Hidd el sokkal hatékonyabb 5 dologra koncetrálni és azokkal kapcsolatban tartós eredményeket elérni, mint egyszerre belekapni 8-10-be is. Ha pedig attól félsz, hogy ezzel a többi 20 cél megvalósítására lehetőséget adó időt pazarlod el, megnyugtatlak, a hatékonyságod és koncentrációd maximalizálásának köszönhetően, még több időd is marad a következő 5 megvalósítására, így gyorsabban eléred őket.

 

Ha Warren Buffettnek működik, muszáj lesz működnie neked is! 😉