A pénzügyek nyilvántartására rengeteg hasznos és kevésbé hasznos online szoftver, alkalmazás használható. De valahogyan nekem ez a dolog is olyan szentséget élvez, hogy offline vezetem. Ebben a cikkben erről olvashattok bővebben.

 

Sose voltam kisangyal

Sokszor úgy éreztem, hogy felesleges vezetni a kiadásaimat mert úgyis csak arra költök, amire szükséges. Ha pedig ez alól kivételt teszek azt úgyis megjegyzem. Nem lesz több pénzem és nem fogok kevesebbet költeni hülyeségekre, ha felírom, időpazarlás az egész…

Aztán olyan élethelyzetek jöttek, amikor jó lett volna, ha van mihez nyúlni, ugyanis nem tettem félre, és akárhogyan is törtem a fejem, nem tudtam rájönni hova lett az a pénz, aminek meg kellett volna lennie… Ezért úgy döntöttem hallgatok Anyukámra és írom, hogy mennyi a bevételem és a kiadásom. Tényleg annyi pénzem van amennyinek lennie kell?

Ekkor kezdtem el félretenni, tudatosan és sikerült nagyobb dolgokat venni, mint telefon, laptop. De a bevételek és kiadások nyilvántartása továbbra is elmaradt. Évente és nyáron persze mindig előkerült a Pénzügyek névre hallgató füzetem, de úgy nézett ki, hogy: 2010. január, 2011. július-augusztus majd 2011. december, 2012. január, március, június, december 2013-ban és 2014-ben minden hónapot rendesen vezettem ez szerintem főleg annak volt köszönhető, hogy elkezdtem dolgozni és igazi fizetést kaptam. Bár rendszeres bevételem továbbra is volt, félre is tettem, de valamiért megint megszakadt mert ezt követően már csak a rendszeres havi kiadásokról szóló post-it-ekkel van tele füzet.

 

Pénzügyek és a bullet journal

Időközben 2016. októberében elkezdtem bullet journalt vezetni, mindig is tudtam, hogy a pénzügyek nyilvántartása nálam sarkalatos pont, rettentően lusta vagyok hogy csináljam, mégis nagy szükségem lenne rá. Pontosan ezért a bullet journalban is helyet kapott, egy oldalra felvezettem, hogy:

Dátum

MegnevezésBevételKiadásEgyenleg

Őszintén szólva, baromira irritált az üresen hagyott lap, ezért elkezdtem vezetni. Aztán azt vettem észre, hogy két oldalt hagyok ki, hogy minden tétel elférjen, sőt elkezdtem félretenni is! Pedig ez nem volt tervben. Ezt szerencsére vezettem egészen idén januárig. Most sem hagytam abba, csak visszatértem az eredeti füzetemhez, mert könnyebb átlátni hónapról-hónapra, és szeretem is, hogy egy helyen van, nem kell lapozgatni.

Most már egy Megtakarítás oszloppal is gazdagabb lettem, illetve elfeleztem a füzetet és a füzet felétől kezdve és ugyanezt a táblázatot vezetem a számlám forgalmával kapcsolatban is, mert onnan is költöttem ám össze-vissza, aztán amikor kellett volna akkor nem volt.

KÉSZPÉNZ

 Dátum        Megnevezés      Bevétel        Kiadás      Egyenleg   Megtakarítás

A Megtakarítás összegét Kiadásként könyvelem el, tehát az Egyenlegem összege csökken, mivel az nincs, azt nem költhetem el, a Megtakarításom összege pedig nő. Lehetséges, hogy van erre más okosabb megoldás, nekem bevált, követhető ezért maradok ennél.

 

Post-it

Emellett havonta írok egy post-it-ot amit a naptáramban hordok, az aktuális havi kiadások vannak rajta listázva, és a füzetembe tételesen felírom, a post-it-ra pedig mindig ránézek, hogy belefér-e a költés vagy sem, illetve kipipálom ami már fizetve volt. Így nem kell a Pénzügyek füzetemet hordozgatni és ha halálos szerelembe esek egy táskával, akkor észérveim is vannak a vásárlás ellen (vagy mellett :D)

 

Felesleges kiadások

Ami a pénzügyek fizetésének egy másik hatalmas haszna volt, hogy rájöttem simán elköltök kajára, nasira 5-6 ezer forintot egy héten, főleg ha suliban vagyok. Ez azért erős luxus. Az egy dolog, hogy enni kell, egy másik hogy ennek a fele biztos nasi volt és cukros lötty. Igaz, hogy azóta matricákra és írószerekre tudnék elkölteni töménytelen mennyiségű pénzt… 😀 de ennek is elejét vettem….szabtam neki egy költési plafont, szintén havonta megvan határozva mennyi az annyi, amit ilyenekre költhetek.

 

Heti feladat

Nem vezetem naponta a bevételeimet és a kiadásaimat, de be van írva napi feladatnak szerdánként és szombatonként, ennyi időre még vissza is tudok emlékezni… bár bevallom sokszor pizsamában kerül erre sor, de akkor is megcsinálom.

 

Blokkok gyűjtése

Lehet, hogy idegesítő lehet eladó/pénztáros szemmel nézve, de mindig elkérem a blokkot, mert így látom, hogy mennyi az annyi és szorgalmasan tömködöm a pénztárcámba, rosszabb esetben bedobálom a táskámba. Amikor pedig leülök a füzetemmel, szépen összeszedem ezeket, sokszor szerencsére nem kell agyalni, mire is ment el annyi pénz, aminek nem találom a nyomát. Ráadásul így biztosan meg lesz, ha mégsem jó egy ruha, vagy gond akad a fülessel.

Bár biztosan lehetne mindezt sokkal profibban csinálni, esetleg könnyebb módszerek is vannak rá, mégis nekem a saját rendszerem az, ami egyszerű és nagyszerű.

 

Ti hogyan vezetitek a pénzügyeiteket?