A KonMari módszer titka…. Marie Kondo Rend a lelke mindennek című könyve volt az első, hogy már rögtön aznap szétbombázzam a szobámat és rendbe tegyem az életem. Ezt osztom meg veletek.
A KonMari módszer
Azért is tartom fontosnak, mert az életszervezés nem csak a tervezőnkre terjed ki, fontos hogy a hatékonyságunk növelése érdekében és hogy minél elhivatottabbak legyünk a céljaink irányába növelni kell az életterünket és minél több időt megmenti amit pl. bizonyos dolgok keresgélésével töltünk.
Marie Kondo már 5 éves korában bújta a lakberendezési magazinokat vagy a női magazinok ezen rovatait, a szobáját számos módon rendszerezte, sőt a ház többi részét, a testvérei szobáját a közös helyiségekeket is összepakolta (engedéllyel vagy anélkül). Ebből származtak bizonyos súrlódások, így megtiltották neki, hogy a szobáján kívül máshol is rendet tegyen, így csak a saját szobájában kísérletezett, mégis idővel arra lett figyelmes, hogy a családtagja is követik a példáját.
Ebben a könyvében azt a tudást, rendrakási mószert adja át, amit az ügyfeleivel vesz át személyesen, hónapokra előre várólista van ha személyesen szeretnénk vele dolgozni és nincs egyetlen visszatérő ügyfele sem, aki elsajátította és alkalmazza a KonMari módszert.
Ami pedig a rendet illeti…
Szerzőnk úgy gondolja, hogy a rend akkor lesz állandó, ha mindennek megvan a maga helye és használat után ugyanoda tesszük vissza ezzel megtisztelve a tárgyainkat. Az nem rendrakás, amikor mindent szép dobozokba teszünk és ezzel növeljük ugyan a rendelkezésre álló helyet, de a dolgaink nem hogy fogynának, egyre gyarapodnak.
❎A selejtezésnek nem az a jó módja, hogy miközben válogatjuk pl. a pólóinkat már keresünk is nekik helyet a szekrényünkben.
Miután kiválogattuk az összes ruhát, utána keresünk neki helyet! Erről később írok részletesen!
❎Ami pedig a sok helyen olvasható tippet illeti, mint hogy minden nap dobj ki három tárgyat, nos azt Marie is használta és arra ébredt rá, hiába dobált ki 365×3 kacatot, felesleges holmit lett helyette másik, legalább ugyanennyi. A rendrakás ünnep, lehet hogy fizikailag nagyon fárasztó de egy nap alatt kell letudni az egészet, mert a kósza kincsek, amelyek valójában számunkra nem hasznosak nagyon gyorsan betévednek, mielőtt befejeztük volna a folyamatot…
✅Ha pedig nem tudunk mindent kiselejtezni, akkor kategóriánként csináljuk pl. egy nap alatt az összes ruha.
Néhány aranyszabály
💡Minden tárgyat meg kell érinteni mielőtt döntünk róla, hogy megy vagy marad.
💡Azokat tartjuk meg, amelyeket szeretünk, jó érzéssel töltenek el.
Minden megy, ami: “még lehet kelleni fog”, “jó lesz az még valamire”, “de olyan drága volt stb”. Ezek a tárgyak pillanatnyi boldogságot okoztak amikor megvetted őket, beteljesítették a céljukat, oldozd fel a fogságából, hadd legyen esetleg jobb helye máshol, mint a te sötét szekrényedben.
Amit eddig tanultam:
📦Van egy olyan érzésem, hogy igazából sose selejteztem. Valahogy megszaporodtak a tárolódobozok és mindig felszabadítottam néhány polcot (amikor selejteztem, legalábbis azt gondoltam), de újra tele lesznek ezek a polcok és ami rosszabb, van olyan szekrény, amit nem is használok de tele van.
A selejtezés megfelelő sorrendje pedig a következő
👗Ruhák
📚Könyvek
📜Iratok
🔮Komonó, azaz egyéb személyes holmik (hajcsat, radírgyűjtemény, kulcstartó)
👛Emlékek – fényképek stb.
Azért ez a sorrend, mert a ruháinkhoz kötődünk legkevésbé érzelmileg így azokkal kapcsolatban a legkönnyebb reális döntést hozni, ahogy haladunk a listán, úgy lesz egyre nehezebb elvonatkoztatni az érzéseinktől.
Na, ez roppant igaz! Bevallom én elsőre már a könyveknél elvéreztem, nem akartam kidobni néhány könyvet, amit családtagtól kaptam, hiába nem is olvastam el soha. Ezzel pedig el is érkeztünk a második fontos tudnivalóhoz.
Nem dobhatom ki mert anyától/nővéremtől stb kaptam, megbántanám vele…
Marie Kondo szerint minden ajándék ott és akkor beteljesítette a küldetését az életedben amikor megkaptad, megleptek vele és te örültél neki. Kidobhatod, elajándékozhatod, oldozd fel a a fogság alól, hagyd hogy mást tegyen boldoggá…
Egyes ajándékok hosszabb küldetéssel bírnak, pl. egy könyv amit tizedjére olvasol újra…. azt tartsd meg, hiszen igazán örömöt okoz! 😉
Hogyan döntsd el mi okoz örömet?
Érintsd meg! Miért? Marie Kondo szerint így megismered, hogy kell-e neked, szereted-e, szükséged van-e rá?
Nos, ezzel nagyon szkeptikus voltam, de működik.
Azonnal érzed, ha valami kell, nem vacillálsz, egyből odateszed a Marad kupaca. Ha valamin elgondolkodsz, hezitálsz akkor valószínűleg nincs rá szükséged, csak próbálod meggyőzni magad, miért kéne megtartanod.
Aranyszabály!
💡A selejtezésnél senki ne legyen ott, mert ilyenkor minden családtag lelkes újrahasznosítóvá válik, neki jó lesz, ami neked nem, de valószínű sosem fogja használni. Ezen jót nevettem amikor olvastam, de nekem is megjelent Apukám lelkesen matatott a zsákban és dobált a kérdésekkel, ez miért nem kell, ez miért nem jó? Na majd ez nekem jó lesz…. Na ezért kell, magányosan selejtezni. 🙂
💡Ha tudod, hogy valamelyik családtagodnak szüksége lenne rá, nyugodtan add oda neki, de ne add oda a “lomjaidat” pl. a testvérednek, mert nem fogja bevallani, hogy egyáltalán nem tetszik neki a felső, mert nem akar megbántani.
Mindent a tárolásról
A tároláson akkor kell törni a fejünket, amikor MINDENT kiselejteztünk, mert ha selejtezés közben keresünk helyet a dolgainknak, könnyen kizökkenünk és helyet teremtünk annak is, amire valójában nincsen szükségünk.
Dobozolásra fel!
Ami meglepett a könyvben, az a dobozolás. KonMari mindent dobozokba tesz, így nem gurulnak szét a fiókban, kénytelenek vagyunk a helyükre tenni őket és mivel szépen rendezetten állnak könnyen megtaláljuk, amit kell. Legjobban az evőeszköztartót hasonlítanám hozzá, ezzel kifejezeve, hogyan válnak evidenssé a dobozok, hiszen ezt is a fiókban tartjuk és fakkonként kerül bele a kés, a villa, a kiskanál – eszünkbe sem jut nem a helyére tenni őket.
A ruháinkat célszerű úgy hajtogatni, hogy ha élére állítjuk akkor megálljanak – ez úgy lehetséges, hogy téglalap alakúra hajtjuk őket és tömörre, pl. a pólóinkat, nem háromba, hanem négybe – és fiókban tároljuk, hiszen így, könnyebben átlátjuk őket és kevesebb helyet foglalnak, illetve szín szerint rendezni, mert így könnyebb megtalálni amit keresünk.
A táskákat egymás mellé állítjuk, a zoknikat nem gyűrjük össze gombóccá, hiszen a külső zokni így folyamatosan nyúlik.
A könyveket pedig a polcokon kategorizáltam – egyetem, klasszikusok, szótárak, enciklopédiák, egyéb könyvek.
Végezeteül kattints néhány szívmelengető képért Marie Kondo instagram oldaláról, hogy garantáltan megjöjjön a kedved a rendrakáshoz!